B kategória

A személyautós vezetői engedély birtokában az alábbi járművek vezethetők:
A 3500 kg-ot meg nem haladó megengedett legnagyobb össztömegű gépkocsik, amelyek legalább 100 km/óra sebesség elérésére alkalmasak és amelyeket a vezetőn kívül legfeljebb nyolc utas szállítására terveztek és gyártottak, valamint az ilyen gépjármûbõl és a hozzá kapcsolt, a vonatkozó jogszabályban meghatározott pótkocsiból álló járműszerelvény.A jelentkezés feltételei:
ONLINE BEIRATKOZÁS
ELMÉLETI OKTATÁS
Árak:
Közlekedési alapismeretek (KRESZ) tanfolyam: 44.000,- Ft (online és tantermi egyaránt)
Közlekedési alapismeretek (KRESZ) vizsgadíj: 4600,- Ft
Pótvizsgára jelentés díja, amennyiben nem a tanuló intézi: 1500 Ft
Tudnivalók:
- A beiratkozástól számítva az első vizsgaeseménynek 9 hónapon belül meg kell történnie.
- A vizsgák száma nincs korlátozva, de a tanfolyam indulásától számított 12 hónapon belül kell sikeres elméleti vizsgát tenni, különben jogszabály szerint az elméleti tanfolyamot meg kell ismételni.
- A vizsga tesztben 55 kérdés található. A válaszok pontértéke 75, amelyből a megfeleléshez minimum 65 pont megszerzése szükséges. Sikertelen vizsga esetén ott helyben be lehet fizetni a pótvizsga díját.
Elméleti oktatás kötelező óraszáma: 28 óra
(Hiányzás miatti pótóra 2000,-Ft)
GYAKORLATI OKTATÁS
Oktatás árak:
10.000 Ft-tól
Gyakorlati vizsgadíj (Forgalmi vizsga): 11.000,- Ft
Pótvizsgadíjak : megegyeznek az adott vizsga díjával
Pótvizsgára jelentés díja: 1500 Ft
A jelenleg hatályban lévő törvények értemében a forgalmi vizsga előtt a tanuló kötelezően le kell vezessen
- Alapoktatás: 9 óra
- Fő oktatás: 20 óra (városi vezetés: 14 óra, országúti vezetés: 4 óra, éjszakai vezetés: 2 óra)
Összesen: 29 óra + 1 vizsgaóra, valamint 580 megtett kilométert.
Részletfizetési lehetőség!
TANDÍJAK ÉS VIZSGADÍJAK FIZETÉSE
Poloznik József ev. 11600006-00000000-94745386
Közleménybe kérjük a tanuló teljes nevét és születési dátumát feltüntetni!
KAMATMENTES RÉSZLETFIZETÉS
A beiratkozásnál szükséges első részlet: 65.000,-Ft, mely a következőket tartalmazza:
Közlekedési alapismeretek (KRESZ) tanfolyam: 44.000,- Ft (online és tantermi egyaránt)
Közlekedési alapismeretek (KRESZ) vizsgadíj: 4600,- Ft
Ügyintézési díj: 16.400,-Ft
A sikeres KRESZ vizsga után a tanulónak a KAV pénztárában be kell fizetnie a gyakorlati vizsgadíját (forgalmi vizsga), mely 11.000,- Ft.
KRESZ tanfolyam és
vizsga állami támogatással!
A támogatást az a személy veheti igénybe, aki a "B" kategóriás vezetői engedély megszerzéséhez szükséges sikeres elméleti vizsgáját:
- 2018. július 1-jét követően tette le, és a sikeres vizsga napján a 20. életévét még nem töltötte be vagy,
- 2020. július 1-jét követően tette le és a vizsga időpontjában igazolhatóan egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvény szerinti csecsemőgondozási díjban, gyermekgondozási díjban vagy a családok támogatásáról szóló törvény szerinti gyermekgondozást segítő ellátásban részesült.
A támogatás összege az elméleti tanfolyam díjának és a sikeres elméleti vizsga hatósági díjának ténylegesen megfizetett összege, de legfeljebb 25 000 Ft.
(a rendelet teljes szövege itt és annak módosítása itt olvasható, a kérelem benyújtásához szükséges űrlapot innen töltheti le )
A sikeresen elvégzett B kategóriás jogosítványhoz szükséges elméleti vizsga után azonnal, várakozás nélkül megkezdhető a gyakorlati oktatás.
GYORSÍTOTT KÉPZÉS
V.I.P jogosítvány csomagunkban
garantáljuk, hogy a vezetési karton átvételétől számított 5 hét alatt
levezeted a kötelező vezetési órákat. A gyorsított gyakorlati óradíjaink 12.000 Ft-tól elérhetőek.
Kiknek ajánljuk?
- KEVÉS AZ IDŐD - a jogsi megszerzésére rövid idő áll rendelkezésedre (pl. rövidesen külföldre költözöl, gyermeked születik, munkahelynél feltételhez kötötték, stb.)
- KÜLFÖLD - külföldön élsz, de itthon szeretnéd elvégezni a tanfolyamot
- MÁSIK ISKOLA - másik iskolánál nem haladsz, és hamarosan lejár a KRESZ vizsgád 2 éves határideje
Miből áll a gyorsított képzés?
- e-learninges KRESZ tanfolyamból, amelynek elvégzése Rajtad áll (akár 2 nap alatt is elvégezhető). Erre akár azonnal jelentkezhetsz ITT, és 4 percen belül kezdheted is a képzést.
- 29 gyakorlati órából + 1 vizsgaóra- garantáljuk, hogy a 29 kötelező vezetési órát (a 24/2005 IV. 21. GKM rendelet által előírt módon) a vezetési karton hitelesítését követő 5 héten belül levezeted. Ezzel átlagosan heti 6 óra vezetést biztosít Neked. Természetesen amennyiben szükséges, akkor a pótórákkal a gyorsított képzés időtartama arányosan hosszabbodni fog (1 hét / 6 óra).
- Oktatótól és tanulói terhelhetőségtől függően akár minden nap tudjuk biztosítani, hogy vezethetsz! Ebben az esetben 2 hét alatt is levezethetőek a kötelező gyakorlati alapórák! Érdeklődj irodánkban!
Mit NEM biztosítunk ezzel?
- SORON KÍVÜLI VIZSGÁT - a vizsgaidőpontokat minden esetben a KAV (Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont) jelöli ki, így erre soron kívüliséget nem tudunk biztosítani. A vizsgára kiírás feltétele az alapórák, és az előírt kilométerek teljesítése.
Mire van még szükséged?
- ELHIVATOTTSÁG - a sikeres vizsgához 100%-ban szükséges a tanuló elhivatottsága a jogosítvány megszerzését illetően.
- NYITOTTSÁG - az oktatód oktatással kapcsolatos utasításait, instrukcióit el kell fogadnod, magadévá kell tenned. Ha ezt nem fogadod el, akkor el se kezd a képzést.
- RUGALMASSÁG - az előre megbeszélt órákat lehetőség szerint, és saját érdekedben ne mondd le, és tudj alkalmazkodni az oktatód munkaidejéhez is.
Másik iskolából jönnél hozzánk?
Az átjelentkezés költsége iskolánkba 26.000 Ft. Amennyiben az Easy Drive Autósiskolában szeretnéd folytatni a képzésed, akkor a jelenlegi iskolád a kérésedre ki kell, hogy adja a Képzési Igazolásod 2 példányát.
- A Képzési Igazolásoddal előre egyeztetett időpontban be kell fáradnod személyesen Ügyfélszolgálatunkra, ahol kolléganőnk azonnal elkezdik Neked az ügyintézést.
Vagy jelentkezz át online az ÁTJELENTKEZÉS menüpontra kattintva és postázd számunkra az igazolásod 2 példányát. - Be kell fizetned az átjelentkezés díját és elindítjuk a Vezetési kartonoddal kapcsolatos hitelesítési
ügyintézést (átlagosan 1 hét ). Az alábbi számlaszámra lehet átutalással teljesíteni:
Poloznik József ev. 11600006-00000000-94745386 - Ekkor már megkezdheted az időpont-egyeztetést a választott, vagy általunk javasolt oktatóddal.
Amennyiben nem vagy elégedett, bármikor válthatsz "normál" képzésre és ezt követő órákat már normál óradíjon kell csak fizetned. Áraink változhatnak időközben, de erről minden esetben előzetesen értesítünk.
További felmerülő kérdésed esetén fordulj hozzánk bizalommal, és segítünk!